Brit elektronikus zenei offenzíva Pesten

A brit kultúra legfrissebb trendjeit igyekszik hazánkba csempészni a British Council. A Nagy Britmánia rendezvénysorozaton keresztül október óta folyamatosan kis dózisokban adagolják nekünk a szigetország vizuális művészetét és zenei világát, hogy a télvégi depresszió idején még nagyobbat üssön a brit tutiság. Februárban jön Gilles Peterson, DJ First Rate, március elején pedig Luke Vibert. Az acid jazz szülőatyja, az egykor legendás Worldwide mix-sorozat szerzője, Gilles Peterson több mint húsz éve pörög a zenei életben, DJzik, producerkedik,hetente műsort vezet a BBC Radio 1-on. Megalapította a Talkin’ Loud kiadót, ami alapvetően meghatározta a kilencvenes évek zenei trendjeit. Peterson mostanában permanens brazil és japán tripen van, ezért első magyarországi fellépésén, február 15-én az A38 hajón viharos szambákat és őrült japán hardbopokat játszik, amire régi barátja a Dorfmeister-féle univerzumban is ismerős Earl Zinger MC-zik . Pénteken szintén a hajón DJ First Rate szkreccsel, aki Afrika Bambaataa-n, a Run DMC-n és Grandmaster Flash-en nevelkedett. Állítólag kiskorában egyszer évekre bezárkózott a szobájába és napi öt órán keresztül gyakorolt, aztán dj-zett a Massive Attacknek, a Morcheeba-nak, és nyert egy csomó díjat is. Február 16-án trip-hopra, funkra, breakre, oldskoolra, nuskoolra és intenzív színpadi jelenlétre számíthatunk. Már most készülhetünk a Nagy Britmánia záró partijára, március 4-én Luke Vibert lép fel a Trafóban.

soleado | 2007.02.13. 12:39 | link | Komment | Megosztom

h i r d e t é s
CriticalMass 2008.04.20.

Pazar Cuccok

Turulmeme

Houston, we have a problem.

Mindennapi Betevő

  • Blow Job - pofánfújt portrék

    Miközben portrét szeretnének csinálni rólad, nem könnyű értelmes fejet vágni. Főleg ha pofán fújnak nagynyomású levegővel. A litván fotós Tadas Černiauskas valami olyan projektet szeretett...

Elit Alice

  • Truth Carved in Wood

      I couldn’t have found a more relevant thing to post. It is my birthday tomorrow, and well, I can surely say now that… Thank you, Ben Johnston. (source: fubiz.net) Related posts: Use-Thing...

Follow on


http://www.twitterbuttons.com
Creative Commons Licenc

Támogasson minket!