Busó-street art a Forma galériában

Budhatomi
Budhatomival először a Boltműhelyben találkoztunk. Azóta háromszemű ujjszörnyekkel matricázott laptoppal vagizunk, így érthető, hogy felcsillant a szemünk amikor megtudtuk, hogy épp most nyílt kiállítása a Formában. Kovács Budha Tamás festő, emellett babákat tervez, graffitiket fényképez, könyvet szerkeszt, szervezkedik. A megnyitón inspirációról, képeiről és terveiről faggattuk.


"A busókhoz kapcsolódó ősi motívumrendszert ötvöztem a street art-tal, így jött létre ez a tizenkilenc képből álló sorozat" mondja Budhatomi a galériában kiállított narancssárga szörnyportrékról "A festményeket először a Kékgolyó utcai evangélikus templomban mutattam be, ahol gyakran rendeznek kiállításokat, főként fiatal művészek munkáiból."
"A festészeten kívül sokmindennel foglalkozom" teszi hozzá, "két barátommal együtt Budapest utcáit, elhasznált épületeit és a magyarországi graffitiket archiváljuk. Ezekből született a robopimp3 online kiadvány." Tomitól megtudtuk, hogy az évek során összegyűlt képekből tavasszal könyv is megjelenik Black Pages címmel, amelyet hamarosan követ a magyar graffiti történetét bemutató album.

 

Amikor a művészt a boltműhelyben látott cuki szörnybabákról kérdeztük, keményen közölte, hogy az már a múlt. Túl nagy a designbaba-kínálat, a jövő meg úgyis a műanyagé. Most csufi kutyaformájú fröccsöntött használati tárgyakat készít.

 

A narancssárga triplaszemű busómaszk festményeket, és Budhatomi kiállított vázlatfüzetét február 28-ig lehet megnézni a Formában, ahol ezentúl havonta mutatkoznak be fiatal művészek.

soleado | 2007.02.08. 17:10 | link | 3 komment | Megosztom

street art kiállítás

mérődaru 2007.02.19. 03:01:00

ez egy szar, kétfarkú kutyát mindenkinek!

jozst 2007.03.03. 16:01:24

kétfarkú buzik pártya

busómaszkfaragó_rosta endre · http://www.busomaszk.5mp.eu 2009.02.08. 08:15:45

busómaszkok mohácsrol készitötöl www.busomaszk.5mp.eu tel.0620579830

h i r d e t é s
CriticalMass 2008.04.20.

Pazar Cuccok

Turulmeme

Houston, we have a problem.

Mindennapi Betevő

  • Blow Job - pofánfújt portrék

    Miközben portrét szeretnének csinálni rólad, nem könnyű értelmes fejet vágni. Főleg ha pofán fújnak nagynyomású levegővel. A litván fotós Tadas Černiauskas valami olyan projektet szeretett...

Elit Alice

  • Truth Carved in Wood

      I couldn’t have found a more relevant thing to post. It is my birthday tomorrow, and well, I can surely say now that… Thank you, Ben Johnston. (source: fubiz.net) Related posts: Use-Thing...

Follow on


http://www.twitterbuttons.com
Creative Commons Licenc

Támogasson minket!