Slam: szlovák művészrap a Műcsarnokban

mcstrvzA Műcsarnok második alkalommal rendezi meg Budapest Slam címmel fiatal költők és rapperek találkozóját. A rendezvény célja, hogy "a ritmus nevében a nézők számára nyilvánvalóvá tegyük, hogy a verselés egy mindenkihez szóló, előadásában is igen izgalmas műfaj." Az idei találkozó témája a szolidaritás, a meghívott urbánus költők pedig Közép-Európa több országát képviselik majd. A poetry slam amerikai műfaj, nevezhetjük intellektuális rap-költészetnek is. Legendás központja a New York-i Nuyorican Poet's Café, ahol a szubkultúra masszív városi mozgalommá fejlődött. A rapszövegek nem feltétlenül női testrészekről és könnyűfém felnikről szólnak, inkább a nagyvárosi életről, a környezetről, szociális kérdésekről, lélekről, emberi problémákról verselnek a műfaj képviselői. A február 9-i, pesti rendezvény idejére a Műcsarnok előadóterme klubbá alakul, ahol a közönség kávéházi székek-asztalok mellett vagy kényelmes BLUP-ülőfotelokban élvezheti az előadásokat. A fellépések előtt, 6 órától a Marc Levin Slam című filmjéből vetítenek részleteket. (Fotó: hiphop.sk, MC Štvanec) Fellépők: Szilágyi Ákos, Peer Krisztián költők mellett fellép Rutkai Bori (költő-képzőművész, Specko Jedno) és Keresztesi József költő, kritikus, zenekari frontember (Új Párduc zenekar). Ludditák, a pozsonyi poetry slam-különítmény: MC el Ek3k, MC Štvanec és költő barátaik. MC Coppa MC Faun(A), Háborgató Maszkura (Ro), MC G-ZA (Ukrajna) Vizuál: Kiégő Izzók Zene: Hock Ernő (bőgő), Benke Félix (tilinkó, falevél, tapan, doromb), Sabák Péter (dob), valamint DJ-ként Cadik és Mango.

soleado | 2007.02.02. 12:22 | link | Komment | Megosztom

h i r d e t é s
CriticalMass 2008.04.20.

Pazar Cuccok

Turulmeme

Houston, we have a problem.

Mindennapi Betevő

  • Blow Job - pofánfújt portrék

    Miközben portrét szeretnének csinálni rólad, nem könnyű értelmes fejet vágni. Főleg ha pofán fújnak nagynyomású levegővel. A litván fotós Tadas Černiauskas valami olyan projektet szeretett...

Elit Alice

  • Truth Carved in Wood

      I couldn’t have found a more relevant thing to post. It is my birthday tomorrow, and well, I can surely say now that… Thank you, Ben Johnston. (source: fubiz.net) Related posts: Use-Thing...

Follow on


http://www.twitterbuttons.com
Creative Commons Licenc

Támogasson minket!