Bírósághoz fordul és feljelentést tesz a VI. kerületi önkormányzat ellen Illés Zoltán, a kerületi Fidesz elnöke, amiért a beruházó cég a Fővárosi Főügyészség szombaton bejlentett óvása ellenére tovább folytatja a mélygarázs-építés előkészületeit.
Hétfőre virradóra feltörték a teljes járdaszakaszt, különféle munkagépekkel pedig több tucat munkás hordja az aszfaltdarabokat a Nagymező utca mélygarázs-építésre kijelölt szakaszán. A munka szemlátomást gőzerővel folyik annak ellenére, hogy szombaton óvást nyújtott be a Fővárosi Főügyészség a terézvárosi építési hatóságnál a garázshoz adott fakivágási engedély miatt. Mint azt az Index is
megírta, az ügyészség egyúttal az engedély hatályon kívül helyezését kezdeményezte. A helyszínen érdeklődve megtudtuk, hogy a beruházó cég szerdáig meg kívánja kezdeni a mélyfúrási munkálatokat, a napokban felépítenék a mukaterületen az ehhez szükséges daruszerkezetet is.
Illés Zoltán, aki az önkormányzati választások után lemondott képviselői mandátumáról, hétfőn délelőtt a helyszínen rögtönzött tájékoztatót tartott az MTV riporterének, és az összegyűlt érdeklődőknek. Érdeklődésünkre elmondta: véleménye szerint a Főügyészség óvásának hatályba lépéséig a beruházó cég kényszerpályára akarja terelni az ügyet a munkafolyamatok felgyorsításával. A határozat jogerőre emelkedésekor azonban kötelező lesz helyreállítani az utca eredeti állapotát, ami minden kapavágással több pénzbe kerül majd. Illés hozzátette: kerületi képviselőtársai rendkívüli önkormányzati ülés összehívását kezdeményezték az ügyben. Addig is lakossági tiltakozó akciók szervezésére szólította fel a helyi lakosokat.
Mint korábban a Kultplay-en is
megjelent, a beruházás erős lakossági
ellenállásba ütközött, miután november végén, az építési terület kialakításakor kiderült, hogy az önkormányzat csak a közös képviselőknek küldött értesítést az építési engedélyről, akik a legtöbb házban nem adták tovább az értesítést. A lakók állítják: ha előbb tudomást szereztek volna az építési tervről, akkor fellebbeztek volna a beruházás szomszédságában élők jogán. A kezdeményezéshez csatlakozott Levegő Munkacsoport és Védegylet segítségével a helyi lakók törvényességi felügyeleti kérelmet nyújtottak be az ügyészségre. Mint arról az Indymedia.hu is beszámolt, vannak olyanok is, akik akár a munkagépek elé is hajlandóak lefeküdni. Az emberek ugyanis nemcsak környezetvédelmi okokra hivatkoznak: féltik házaikat a hatalmas építkezéstől, mert független statikai vizsgálatok hiányában a szomszédos épületek megsüllyedhetnek a huszonhat méter mély gödör két oldalán.