Becsapta a kormány a bringásokat - felvonulás szombaton

cmass
Csalódottságának ad hangot a budapesti kerékpáros társadalom dec. 2-ra szervezett felvonulásával, melynek során a pártszékházakat is érinti a menet. A bringások itt petícióként visszaadják a pártok képviselőinek a választások előtt tett ígéreteket tartalmazó dokumentumokat. A Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjai keretében ugyanis 2015-ig 3500km kerékpárút megépítésére, a meglévő hálózat koszerűsítésére, emellett a költségvetési források 3%-ával gazdálkodó kerékpárútalap létrehozására, KRESZ reformra, a kerékpárszállítási és tárolási lehetőségek fejlesztésére tett ígéretet a kormány. A Közlekedési Operatív Program projektlistájában, és a költségvetésben azonban még az Európai Bizottság által korábban jóváhagyott, és mára egész Európát behálózó Eurovelo útvonalak két magyarországra kijelölt szakaszának terve (Duna, és a Bodrog-Tisza irányok ) sem szerepelnek önálló nagyprojektként. Pedig tőlünk nyugatra gőzerővel folyik a hálózat fejlesztése, amin már kerékpáros turisták milliói kelnek útra évente - sajnos a határainknál visszafordulva - írja sajtóközleményében az MTI. Fogadásuk, és kiszolgálásuk külön iparággá nőtte ki magát. Verseny alakult ki a régiók között, hiszen az Eurovelo olyan területekre vonzott tömegturizmust, ahol addig erre semmilyen igény, és esély sem mutatkozott. Mivel a nagy projekteket most 7 évre kijelölték, félő, hogy ezt a lehetőséget hosszú időre elszalasztjuk. Eközben semmi jel sem utal arra, hogy a Regionális Operatív Programokban szereplő beruházásokban, illetve a benyújtott költségvetésben megjelenne a kerékpárosbarát szemlélet. Annak ellenére, hogy mára hazánkban is e közlekedési forma növekszik a legdinamikusabban, és már többszázezer adófizető használja rendszeresen kerékpárját.

soleado | 2006.12.01. 11:57 | link | Komment | Megosztom

critical mass

h i r d e t é s
CriticalMass 2008.04.20.