
Demonstrációt tartottak a Nagymező utcai lakók és helyi cégtulajdonosok az Andrássy út és Király utca közötti szakaszon szombaton, a tervbe vett mélygarázs építése és a fák kivágása ellen. Ősrégi platánok szegélyezik a kérdéses útszakaszt, melyek az önkormányzat szerint lehetetlenné teszik a munkálatok elvégzését, gyökérzetük ugyanis a föld alatt teljesen behálózza a területet. A lakók az elmúlt napokban találkozhattak először a polgármesteri tervezettel kifüggesztett szórólapokon, így nem volt alkalmuk tiltakozni a beruházás ellen.
Wikipedia sez: "Thanksgiving Day egy észak-amerikai ünnep. A hagyományok szerint az őszi betakarítások után adnak hálát a termésért Istennek. Az Amerikai Egyesült Államokban, ahol az egyik legfontosabb ünnepnek számít, november hónap negyedik csütörtökén, Kanadában pedig, ahol az aratás általában korábban befejeződik, október hónap második hétfőjén ünneplik."
Hálaadáskor az van, hogy az amerikaiak pulykát esznek. Sok tízmillió pulykát. A Worth 1000 photoshop kontesztet szervez.
Idén videók is készültek, lapozzon!
Új divat hódít Nagy-Britanniában - írja a Vouge Magazin angol kiadása decemberi számában. A parti arcok újra színes napszemüvegben, boával a nyakban buliznak, a rég letűnt Acid korszak groove-jai pedig ismét gyakran forognak a DJ-k lemezjátszóin. "The Rave Revival" - így nevezi a helyi szaksajtó a jelenséget, miközben lelkendezve állapítja meg: 2006 telén visszatért a kilencvenes évek közepén feledésbe merült Acid kultúra a brit klubokba. A londoni fiatalok "Nu Rave"-nek hívják a több, mint egy évtizeddel ezelőtt San Francisco-ból indult irányzat mai mutációját. (Fotó: Coolhunter)
Hallgasson NU RAVE zenét!
4:20 TIME!
A Kultplay bemutatja Önnek az utóbbi idők legjelentősebb DJ mixét. Kattintson azonnal technikai okból retro módon kihelyezett linkünkre a kétszeres DMC bajnok DJ Klever mixéhez, amit a Discobelle nyomán közlünk:
http://www.zshare.net/audio/discobelle-net-mixxx-mp3.html

Harry Potter forog a saját levében. Megjelent ugyanis A lámpás gyermekei-trilógia második kötete, melyben a 12 éves ikerpár, John és Philippa Gaunt lassan kezdik kiismerni a dzsinnlét előnyeit és hátrányait. Amikor eltűnik egy féltve őrzött, hatalmas erejű könyv, az ikrek indulnak felkutatni több országon és kontinensen keresztül. Azt azonban még csak nem is sejtik, hogy csapdába csalták őket: Philippát elrabolják, és a Babilóni Kék Dzsinn titkos, földalatti birodalmába, Iravotumba viszik. Egyvalaki képes csak kiszabadítani őt, az ikertestvére, John. 
Miután a Loco Roco összes pályáját végigjátszottuk, sikítva és üvöltve ugrándoztunk a hajlongó virágokon és gombákon, órákon át ide-oda pattogtunk a fagolyók között miközben még mindig nincs meg egy csomó Mui Mui, megrémülve láttuk, hogy legfélelmetesebb ellenségünk, a szippantó szörny valóban létezik. Ernesto Neto brazil művészt állítólag nem a cuki psp játék és nem is a halflife inspirálta a szobor megalkotásakor, hanem Jób könyvének egyik szörnyes illusztrációja (ami egyébként a farkát kivéve nem hasonlít a múzeumot betöltő alkotásra). A Loco Rocoból és a Halflifeból ismert szippantós szörny szobra december végéig látható a párizsi Pantheonban, úgyhogy ne menjen oda, ha kedves az élete.

Villányi Portugieser-t iszom a Polgár pincészettől, könyvet viszont nem vettem az Andrássy út és Nagymező utca sarkán nemrég nyílt Alexandra Könyv és Bor áruházban. Pedig a két élvezeti cikk ősidők óta összetartozik. Bor és könyv és egy jó fotel, deluxe csomagban kandallóval a közelben. Sajnos azonban az új könyvpalota szellemiségében éppen olyan lett, mint Oszvald Marika és Bock József szerelemgyereke: harsány és bunkó.
Tescos polcokon edzett szemem talán sosem látott még életnagyságban 17 000.- forintos palackot, pedig a könyvpalota kínálatában nagyjából sztenderd árfekvésnek számít az összeg. Lehet, hogy megköveznek érte, de nem igazán értem, miért finomabb 10-szer egy ilyen ital az én portugieseremnél, főleg miután az 1700-at is sokallom egy közepes vörösborért. Párizsban van egy üzlethálózat, a Nicolas. Kis boltok, tele finom borral, minden utcában van belőle vagy három. Két euróért olyan házi palackozású termelői borokat lehet ott venni, amik sajnos messze lehagyják a 6000 forintos kategóriában található hazai kínálatot.
Mindegy, a magyar bor szent tehén, békén hagyom a vissza nem térítendő állami támogatásból gründolt borvidékek szarvastrófeákkal szegélyezett világát. Nézzük a könyveket inkább: az Alexandránál valamiért azt gondolják, hogy drága borhoz drága bestseller illik. Stahl Judit szakácskönyve, Nagy Sportkocsi Fotóalbum, P.G. Wodehouse összes, Márai Füveskönyve, Andy Warhol művészete, Moldova, Teréz Anyu ameddig a szem ellát. A pénztárnál aranyberakásos ajándékfüzetek kísértik az Egri Csillagokat kedvencüknek megjelölő célcsoportot, tudják: a világ legjobb testvérének/sógorának/szomszédjának/vadászgörényének ajánlott aforizmákkal és híres emberes idézetekkel.
A figyelmes tulajdonosok hatalmas foteleket is elhelyeztek az üzlettérben ottolvasás céljából, engem azonban kifejezetten taszít a csillogó, fekete bőrhuzat. Most őszintén: olvasni felrakott lábbal szoktak, félig rágott sonkásszendviccsel a kézben. Ezek a kanapék legfeljebb arra jók, hogy Pálffy István dedikálja rajtuk "Nemcsak híres tévés vagyok, hanem a vitorlázás szerelmese is egyben" című új kötetét. A helyet jobbára túlórázó bankárok látogatják majd, akik az utolsó pillanatban veszik meg nejük szülinapi ajándékát, és egy üveg prémium kategóriás bort is hozzá, a vacsorát követő romantika reményében. Gesundheit!



"Egy messzi-messzi galaxisban Béla Király hadrendbe állította vámpírhadseregét és telemarketing szakembereit, majd honfoglaló háborúba kezdett, hogy megszerezze a Föld leglaposabb vidékét. Így született meg Magyarország, a Paprika Birodalma."
Az idézetet nem Maksa Zoltán írta orvosi kérésre vezetett jegyzetfüzetébe, hanem a Wikipédia paródiájaként megjelent anti-enciklopédián találtuk, miután begépeltük a "Hungary" szót. A leírás folytatódik: "Magyarország eltűnt a térképről az első és a második világháború között. Egyesek szerint beesett a kanapé mögé, mások szerint ellopták a cigányok." "Később I. Elvis Presley egyesítette újra az országot és Hawaii-hoz csatolta, majd elvesztette egy sakkjátszmában". A Wikipedia struktúráját és arculatát egy az egyben nyúló Uncyclopedia hatalmas adatbázisban zúdítja ránk a nettó hülyeséget - akár magyarul is.
A Crate Soul Pressure és a Fiatal Pornósztárok Találkozójának DJ-i (Keyser, Shuriken, Pfunk) mostantól hetente cirpogtatják a hangfalakat a Nagy West Balkán kisteremében. A szombati ingyenes nyitóbulin csupa cicás ínyencség várja a macskaféléket: hip hop úthengerek, brazil risza, funk, soul, afro-latin, jazz, brokenbeat és bugi-diszkó klasszikusok. Kell is már a kényeztetés, lehet dorombolni.
Cicaviadal Round 1
November 18, Nagy West Balkán Kisterem

Speciális pólóinget fejlesztett az ausztrál CSIRO kutatóintézet, amely beépített érzékelőinek segítségével értelmezni képes a léggitár riffeket. A textilbe szőtt berendezés vezeték nélkül továbbítja az információt egy közeli számítógép megfelelő szoftverének, amely real time-ban, gitárhangon szólaltatja meg a wannabe rocker részeg hadonászását.
A WIS (Wearable Instrument Shirt) névre keresztelt ruhadarab virtuális hangszerként működik, amely értelmezi és dekódolja a mozdulatokat: a ruha jobb ujjában a pengető, a balban pedig a hangszín érzékelő funkciók találhatók.
Vannak, akik örülnek az új találmánynak, mi azonban kevésbbé. Kiábrándító lehet az élmény, amikor a húzós, torzított képzelet riffek és gondolat-szólók hamis prüntyögéssé változnak a virtuális térben.
Meg sem várta az amerikai elnök, hogy Szíjjártó Péter a magyar jobboldal nevében újraszámlálást követeljen a szenátusi választásokon, máris menesztette egyik legocsmányabb sidekick-jét, Donald "Rummy" Rumsfeld védelmi minisztert, hogy a helyére egy másik azbesztarcú Man-O-War, a CIA kötelékében 1966 óta szolgáló Bob Gates üljön.
A demokrata amerikaiak egyelőre gúnyosan kacagnak a fejlemények láttán, bár az első kiszivárgott hírek szerint az újraosztott székek némelyike korrupt segg alatt recseg a jövőben is, és nemcsak a Pentagon épületében. Itt van például Howard Berman, a képviselőház Internet és Szellemi Tulajdon (Internet and Intellectual Property) albizottságának új elnökjelöltje, aki állítólagos Hollywood-i érdekeltségei miatt keményvonalas copyright-védő csatamén hírében áll. Kemény világ vár a zene, film és videokalóz bűnözőkre, annyi szent.
Mielőtt azt gondolnák, hogy külpolitikai elemzésre adtuk a fejünket itt a Kultplay-en, holott nem is értünk hozzá, gyorsan a tárgyra térünk: a demokrata győzelem komoly farhullámokat vetett az internethasználó átlagpolgárok körében is, számtalan vicces montázs készült az utóbbi napokban, hasonlóan a budapesti utcai zavargások nyomán itthon megjelent videokhoz, képekhez.
Lapozzon, beletúrtunk a "midterm election" hordalékába.
(Fotó: Poe News)
"A vadiúj design-image film a szigeten forgott. Az élményt adja vissza majd, dialógusok nélkül, a VJ-k által jól ismert vizuális mix stílusában. Középpontban a szoxínűség, és a különböző szubkultúrák divat felfogása. „A sziget egy élőlény. Több százezer ember közös szervezete."
A fenti idézet nem egy beszívott gimnazista fogalmazásából, hanem a pénteken bemutatott Live című moodfilm szinopszisából származik, melyet a Sziget fesztiválról forgatott a Republic of Art kreatív igazgatója, Fabricius Gábor és a Zagar zenekar.

2. rész 3.rész 4.rész Kultfilm található a YouTube-on, pár napig biztosan fent lesz, érdemes megnézni. Az 1956-ban forgatott Le Ballon Rouge Párizsban játszódik, és egy kisfiú kalandjairól szól, aki egy nap talál egy nagy piros lufit az utcán. Vagy fordítva? A film hatására játék-, és könyvesboltok is felvették a Red Balloon nevet. Magyar vonatkozásként a Vuk néven működő ajándékboltokat citálhatnánk ide akár, de minek.
Update: Mióta a Google dirigál, gyorsabban csattog az olló. Már nincs fent a film, aki lemaradt, sajnálhatja.




"A szoba teljes sötétségbe borult, még a csillagfényt sem láttam, amíg a szemem nem alkalmazkodott. Lehet, hogy kérek majd egy olyan fénykibocsátó LED-es riasztós rádiót, bár nagyon szeretem a régi rézvekkert. Egyszer odaerősítettem egy-egy darazsat a tetején lévő rézvörös harangocskákra, oda, ahol a kis kalapács ütései érik őket, hogy amikor reggel berregni kezd, a kalapács majd a darazsakat találja el. Mindig felébredek, mielőtt a vekker megszólal, úgyhogy láttam is." Az apjával egy skót falucska mellett egyedül élő 16 éves Frank története bombaként robbant be a nyolcvanas évek brit irodalmi életébe.
Mától minden szerdán kerekasztal beszélgetést szervez a blogokról a blogger-bingás közeli Tandem Café. "A téma minden héten más és más, de mindig valahogy a blogokhoz kapcsolódik. Beszélgetünk a freeblog megalkotójával, pszichológussal, szociológussal, médiakutatóval, akiket a blogírás motivációiról és egyéb érdekességekről faggatunk." - áll a levelesládánkba eljuttatott sajtóközleményben. Szerkesztőségünk ezúton üdvözli a kezdeményezést. Programjavaslatunk a túloldalon.