Nemzetközi VJ Tornát szervez a
Cinetrip október 18-22 között. A kezdő hazai és külföldi audiovizuális média-művészek seregszemléjét méltó helyszínen, az újonnan átalakított
Merlinben lehet megnézni. Három kategóriában mutatkoznak be és versengenek egymással a VJ-k, a szakmai zsűri mellett pedig a közönség is szavazhat a legjobb alkotásra.
Az idei torna programkínálatában szerepel három kétnapos workshop és két versenyen kívüli szekció, melyeken megmutatja magát a hazai demoscene illetve a kortárs orosz Flash animátorok alkotóközössége is.
A VJ-k vetélkedését pénteken, szombaton és vasárnap partival vezetik majd le a résztvevők és a nézők, a szórakozatásról neves külföldi VJ-k és DJ-k gondoskodnak. Itt lesz a Tigának is vizuálozó brit
VJ Anyone, aki ezúttal dj-társával Motorboy-al közös produkcióját mutatja be. Ugyancsak Nagy-Britanniából érezik az
Eclectic Method trió, akik klipeket képben-hangban összemontírozó és remixelő élő fellépéseikkel a legnagyobb ibizai partiktól a Cannes-i filmfesztiválig egyaránt sikerrel szerepeltek. Az olasz
Flxer csapat itt tartja legújabb VJ-performanszának premierjét, melybe az interneten keresztül bárki aktívan bekapcsolódhat. És akik ezeken az estéken a zenére és a táncolásra irányítják a figyelmet, a Hypnosis illetve a United Colors Of House gárdája: előbbi Richard Thair (TOOB, Red Snapper), utóbbi Jesse Rose exkluzív dj-szettjével vágja partiba a közönséget.