Elitista összeesküvés az IMPEX galériában

Új nyúlványt növesztett a West Balkán kultkocsma-parti-galéria komplexum. A csütörtökön nyitott egység neve IMPEX - Kortárs Művészeti Szolgaltató ház. Az összesen száznegyven négyzetméter alapterületű térben egy galéria és egy workshop helyszín működik, ahol kísérletező szellemű, progresszív alkotások bemutatása mellett műhelymunka, előadások, kreatív és szakterületeken átívelő kezdeményezések folynak.
 fodor

Az új helyen elsőként kiállító művész a Kultplaynek nemrég interjút adott Fodor János, aki FIX című installáció sorozatával ejti gondolkodóba a közönséget. A kiállítás kapcsán elolvastuk a Műcsarnok igazgatójának, Petrányi Zsoltnak méltatását Fodor munkásságáról. A csaknem egy flekkes anyagot Ön is megtalálja Itt.

Mi egyetlen szót sem értünk belőle, szóval kérjük, egy jószándékú kommentben magyarázza el nekünk miről is szól "az önmagán túlmutató jelentést mutató jelenség, melynek tanúi lehetünk" az új józsefvárosi galériában. Fodor János, aki művészeti tevékenysége mellett a Sörkutya életforma népszerűsítője is egyben, valójában jó fej, noha a méltató sorokat olvasva épp az ellenkezőjét gondolnánk.

A Kultplaynek kijelentette: "Ahhoz, hogy a minőséget a komolysággal elegyítsem, az kellene, hogy az önmagamnak való megfelelni akarás azon a szintjén legyek, hogy egyrészt a művészetem öndefiníció legyen a saját magam számára, másrészt mérhetetlen módon érdekeljen is, hogy hogyan nyilvánul meg." Muhaha!

space night rockers | 2006.10.14. 10:01 | link | Komment | Megosztom

kiállítás

h i r d e t é s
CriticalMass 2008.04.20.

Pazar Cuccok

Turulmeme

Houston, we have a problem.

Mindennapi Betevő

  • Blow Job - pofánfújt portrék

    Miközben portrét szeretnének csinálni rólad, nem könnyű értelmes fejet vágni. Főleg ha pofán fújnak nagynyomású levegővel. A litván fotós Tadas Černiauskas valami olyan projektet szeretett...

Elit Alice

  • Truth Carved in Wood

      I couldn’t have found a more relevant thing to post. It is my birthday tomorrow, and well, I can surely say now that… Thank you, Ben Johnston. (source: fubiz.net) Related posts: Use-Thing...

Follow on


http://www.twitterbuttons.com
Creative Commons Licenc

Támogasson minket!