Hajtogasson designtárgyat!

Amikor tegnap megpróbátam papírdarut hajtogatni, még nem tudtam, hogy ma papír Nike cipővel fogom folytatni. Nem is sejtettem, hogy léteznek hajtogatott cipők, arra pedig végképp nem gondoltam, hogy létezik online graffiti. Amikor azonban ma délelőtt gyanútlanul belebotlottam Shin Tanaka papírjátékaiba, egyszerre minden megvilágosodott. Azt mondtam magamnak: "Ha Vietnámot túlélted, egy cipőhajtogatás már nem jelenthet kihívást. Hajtogassál cipőt Thomas!"

Így hát megpróbáltam megbírkózni a lehetetlennek tűnő feladattal. Kinyomtattam a mintát és ujjaimban a daruhajtogatás emlékével elkezdtem papírnike-t készíteni. Minden jel arra mutatott, hogy nem lesz könnyű dolgom, de azért kitartóan nézegettem a kinyomtatott .pdf dokumentumot. Be kell hogy valljam, papírcipőt készíteni nem könnyű dolog, és közben végig azt éreztem, hogy az internet titkol előlem valamit. Ezért shortot húztam, felvettem a baseball sapkámat, és nyomozni kezdetem ügyben.
 

Megtudtam, hogy a tokiói Shin Tanaka diákként kezdett trendi papírcuccokat készíteni, egyszerűen azért, mert nem volt elég pénze, hogy megvegye őket. Azóta befutott papírjáték-készítő mester lett, és sok száz márkás terméket hajtogatott már. De Shin nem csak erről híres. A LessRain berlini galériájában épp most állítják ki a művész T-Boy kollekcióját, ami több tucat nagyon dizájnos papírfigurából áll.

A kiállítás nemcsak Shin munkáit mutatja be, a szervezők, akik mellesleg a Vandalsquad online graffiti communitiy alapítói, több mint ötven garaffitiművészt kértek meg, hogy az általuk kifejleszetett graffitiprogram segítségével saját ízlésük szerint dizájnolják meg Shin "wallman" figuráját. A többszáz egyedi tervezésű wallman letölthető a Vandalsquad oldaláról, csakúgy, mint a figura szabásmintája, hogy bárki elkészíthesse saját verzióját.

Vigyázat! Még mielőtt hozzákezdene a dekoráláshoz, nyomtatáshoz, hajtogatáshoz, készüljön fel a legrosszabbra, a kiállítás szervezői szerint ugyanis wallmant készíteni igazi türelempróba, bár első látásra sokkal egyszerűbbnek tűnik, mint a Nike cipő. Higgins professzor szerint egyik sem kivitelezhetetlen feladat.

Thomas Magnum | 2006.09.08. 12:48 | link | 4 komment | Megosztom

kult design

atmann 2006.09.16. 21:07:49

sikerült valakinek gritty-t letölteni?
a maszkja megvan, de hol a többi?
www.ohashi-lab.bio.kyutech.ac.jp/~shin/GRITTY/gritty_mask_template.pdf

atmann 2006.09.16. 21:12:04

fenti link röviden:
http://href.hu/x/1r0b

illetve két részben:
www.ohashi-lab.bio.kyutech.ac.jp/
~shin/GRITTY/gritty_mask_template.pdf

thomas 2006.09.22. 11:35:27

szerintem a többi ránk van bízva, kezek és lábak a wallmannél sincsenek

atmann 2006.09.22. 21:15:37

nézd meg jobban! az két külön egység
http://kultplay.hu/media/papirshout.jpg
a képen láthatod maszkkal és nélküle

h i r d e t é s
CriticalMass 2008.04.20.

Pazar Cuccok

Turulmeme

Houston, we have a problem.

Mindennapi Betevő

  • Blow Job - pofánfújt portrék

    Miközben portrét szeretnének csinálni rólad, nem könnyű értelmes fejet vágni. Főleg ha pofán fújnak nagynyomású levegővel. A litván fotós Tadas Černiauskas valami olyan projektet szeretett...

Elit Alice

  • Truth Carved in Wood

      I couldn’t have found a more relevant thing to post. It is my birthday tomorrow, and well, I can surely say now that… Thank you, Ben Johnston. (source: fubiz.net) Related posts: Use-Thing...

Follow on


http://www.twitterbuttons.com
Creative Commons Licenc

Támogasson minket!