Somlai-Fischer Szabolcs szerint munkájában az értéket nem a "kortárs építészet formai diskurzusa körül érdemes keresni, hanem meg kell vizsgálni, hogy milyen módon alakulnak át a tereink, a terekről képzett fogalmaink. A teret, mint fizikai valóságot értelmezi, ami körülvesz, ami teret ad közösségi és privát érzelmeinknek és szükségeinknek. Ezt a teret ma már a technológiai médiumokon keresztül érjük el, nélkülük gyakorlatilag nem tudunk szociális - így gondolkodó - lényként élni. Ha ez igaz - és ezt szerinte nehéz megkérdőjelezni - akkor az építészetnek új feladata, hogy megértse ezeket a változásokat, és a fenti szerepet nem csak formákon, hanem technológiai médiumokon is betöltse.

Agytükör címmel mutatja be a Ludwig Múzeum Somlai-Fischer Szabolcs és alkotótársai kiállítását Június 21-től. Az interaktív tárlat látogatói az emberi agy MRI képének felfedezésére kifejlesztett médiainstalláció részesévé válhatnak: egy tükörfal elé állva az agy láthatóvá válik, mozgását saját tükörképünk mozgatásával irányíthatjuk. Exklúzív emailinterjút készítettünk a digitális tér fiatal építőmesterével.

Somlai-Fischer Szabolcs nevét a tavalyi "Szeretem Budapestet" pályázatról is ismerhetjük: harmadik helyezést ért el "Autópályasétány" című ötletével. Az 1976-ban, Budapesten született mérnök Stockholmban szerzett diplomát, majd interaktív építészeti és design projektjeivel hamarosan nemzetközi elismeréseket szerzett. A Kultplaynek adott interjúban megjegyezte: a BME építész karra egy Holland tanár hívta meg egyszer előadónak, aminek örült, miután Európában már vagy 20 egyetemen tanított. Ennek oka talán az is lehet, hogy Somlai vallja: a hagyományos tudás és szakmai bástyák összeomlottak.

Kultplay: A nemzetközi sajtóban az építész szó szerepel legtöbbször a neved mellett. Legújabb munkád, az Agytükör azonban inkább művészeti projektnek tűnik. Hogyan jön össze a két terület?

Somlai-Fischer Szabolcs: Az az érdekes, hogy az Agytükör eredetileg tudományos ismeretterjesztő kontextusban készült, és miután körülbelül egy évet turnézott Skandináviában, kezdtek el művészeti intézmények is érdeklődni, majd többfelé kiállítani. De vissza az építészethez: Elég régen, mar a diplomám (2002 Stockholm) kornyékén kezdett kialakulni az a szakmai öntudat, hogy az építészetben, az épített környezetben az értéket nem a kortárs építészet elsősorban formai diskurzusa korul érdemes keresni, hanem meg kell vizsgálni, hogy milyen módon alakulnak át a tereink, a terekről képzett fogalmaink.

A tér szót itt értsük úgy, mint fizikai valóságot, ami körülvesz, ami teret ad közösségi és privát érzelmeinknek és szükségeinknek. Ezt ma már a technológiai médiumokon keresztül érjük el, nélkülük gyakorlatilag nem tudunk szociális - így gondolkodó - lényként élni. Ha ez igaz, és ezt szerintem nehéz megkérdőjelezni, akkor az építészetnek fontos feladata, hogy megértse ezeket a változásokat, és a fenti szerepet nem csak formákon, hanem technológiai médiumokon is betöltse. Pályám elején elég sok információs teret, térbeli navigációt terveztem, mert - sértés nélkül - fontosabbnak tartottam annál, hogy a net egész esztétikáját a magazin - 2d szemléletű grafikusi szakma határozza meg.

Egy másik kiindulópont lehet az interfészek kérdése, az a modalitás, ahogy a többi emberrel kommunikálunk. Ezt ugye ma a képernyő - billentyűzet - egér hármas uralja, ami egyrészt borzasztóan groteszk (ujjvégüket rezgető kommunikálók milliói) másrészt nagyon uniformizált, kevés teret ad a tartalomtól függő médium kialakításának (itt meg kell említenem McLuhan-t, és annak a meghatározó fontosságát, hogy milyen médiumon keresztül fogyasztjuk vagy hozzuk létre a kulturális tartalmat). Szerintem fontos a poézis, a kritika, a társadalmi érzékenység, ami a fizikai valóság tervezésénél talán egy építesz feladata lenne, és ezek a kvalitások ritkán kerülnek számításba a csupán funkcionális mérnöki tervezésnél. Ugye, milyen keveset foglalkozunk az érzelmek kommunikációjával, ami pedig kialakult, azok is inkább a technológia kényszerű átalakításának köszönhetőek (pl. az sms, vagy kettőspont-zárójel bezárva)

A harmadik fontos pont a hagyományos tudás és szakmai bástyák összeomlása. főleg a netnek köszönhetően, számomra minden tudás, amire szükségem van, a fenti gondolatok kifejtéséhez hozzáférhető. Nem kell felvegyenek egy egyetemre, és bejárnom a könyvtárba külön igazolvánnyal, hogy megtanuljak - valamilyen szinten - programozni, elektronikai rendszereket építeni, a társadalmi változásokról olvasni. Összefoglalva, a művészeti és építészeti/design akadémiai kontextust használva egy személyes kutatást végzek, ami reményeim szerint, egyszer az építészetre lesz hatással, sokmindenből merít, de talán oda rak vissza, és ezért volnék én építész.

Térjünk vissza az Agytükörhöz. Hogyan illeszkedik ez a projekt az elmondott gondolatrendszerbe?

 Az agytükröt (képünkön) két svéd barátommal építettük. Egy tükörfalról van szó, ahol meg tudod nézni az agyadat. A saját tükörképeddel keveredik, ha közel mész hozza, el is tudod metszetni, megnézni a belsejét. Június 21-én nyílik a rezonancia kiállítás a Lumú-ban, ott két hónapon keresztül ki lehet próbálni (picit csalunk - az egyik alkotó agyát látod valójában, de ne mondd el a többi látogatónak)

Ami számomra itt nagyon érdekes, az az interakciós nyelv. Ugye a tipikus megoldás az lenne, hogy vetítünk egy 3D-s agyat, és azt mondjuk, hogy tessék, egérrel meg lehet pörgetni. De csak neked, meg nekem. A kisgyereknek mar nem, és az időseknek sem.

Az agytükör egy egér-akadálymentesítés. Nagyon boldog voltam, hogy a kiállításokon a legkisebbektől és legidősebbekig mindenki intuitív módon használja ezt az amúgy bonyolult térbeli MRI modell navigációt, mert egy közös tudáson alapuló normára, a tükör használatára épít. nem pontosan tükör, és ez rögtön leesik, amikor használod, de a használat mikéntje mindenkinek természetesnek érződik. O'Reilly, az open source kézikönyv kiadó mogul mesélte egy előadásán pár hónapja, (forrás: Wired) hogy elkezdtek neveket adni a közlemúlt sikeres webes alkalmazásainak, melyek nagyon nagy felhasználói bázissal kulturális érzékenységet mutatnak.

A flickr, a google, ha már, vagy a kollaboratív filter alapú ebay vásárlási szokások vizualizációja, amely megmutatja a zenei műfajokat, egyszerű rendszerek, melyek a kulturális intelligenciát a látogatók millióinak szokásaiból nyerik. Lehetne ezt pl. bionikus szoftvernek nevezni. Vagy kiborgnak. A gép és az ember között. Ugye, mennyivel értelmesebbek a fenti rendszerek, mint az őrjítően buta chat robotok, ahol a mesterséges intelligenciaprogramozók gyakorlatilag egy adatbázisban megpróbálnak minden kérdésre előre válaszolni. Hát....sok sikert. Ha azonban hiszünk ebben, könnyen lehet, hogy a „bölcs” technológiához szükség lesz az idősek bevonására, a „játékos” technológiához pedig a gyerekek bevonására? (bocs, ageism, visszavonom, de érthető talán a pont). Ezt nem csak értük tennénk, ez talán mindenkinek jó. Mediated Spaces -

Köztes Terek című interaktív installációd is nemzetközi figyelmet kapott. Mit kell tudni erről?

 Ez a diplomamunkám, ahol a bevezetőben leirt gondolatok irányába tett első lépeseket tettem meg. Egy számomra nagyon fontos metódus alakult ki itt: az építészet évtizedek óta gyártja a jobbnál jobb víziókat, melyeket nagy rajzokon, rendereken él ki. Szerintem az csalóka, és a kíváncsiságunkat rosszfelé viszi el. én hiszem, hogy sokkmindent ami új, meg kell építeni ahhoz, hogy megértsük a működését. egy formára gyúró épületet meg lehet érteni tervek alapján, mert ott van referenciának sok más epulet.de pl. ha a hőmérséklettel akarsz kommunikálni, mint érzékelhető tartalommal, azt nem érthető reprezentációkon keresztül. (Budapest heat, Budapest aktuális hőmérsékletét szállítja egy csillagba zárva Európában)

Persze a diplomazsűrim elég ósdi volt, miután az egész projektem hét installáció megépítéséről és a tapasztalatok összegyűjtéséről szólt, hiányolták az épületet. meg az sem esett le nekik, hogy a tobbieknek sem voltak epuleteik, csupan rajzaik epuletekrol. en legalabb megepitettem, amirol beszelni akartam. de átment, aztán publikálták itt ott, nyitottabb közegek, mint pl. a milanói designboom.org, vagy New Yorki rhizome.org.

A világ legolvasottabb blogjait böngészve szembeötlő, milyen sokan foglalkoznak mostanában ezzel a területtel. Magad is gyakran szerepelsz a We Make Money Not Art –on, de a Treehugger, vagy a BoingBoing is foglalkozik a mérnöki tervezés és a művészetek kapcsolatával. Bemutatnád a szcénát?

Hát...hatalmas a szcéna. A blogok amiket nézek: we-make-money-not-art, infosthetics, interactive architecture, space and culture, pár intézmény: régóta MIT medialabek, ahol én is dolgoztam, az interaktív intézet, RCA-interaction design. De az én világom inkább a design fele informált, mintsem a művészeti diskurzus fele. bar lenne oda is link, szerintem abban egy informáltabbat érdemes megkérni.

Stockholmban végeztél, a világ számos országában jelen vagy munkáiddal, installációiddal, emellett médiakutató is vagy. Van közege Magyarországon annak, amivel foglalkozol?

Igen, illetve bizonyos aspektusainak. ami érdekel a társadalmi változások terén, abból sokat megkapok a MOKK -tól, hazai művészeti közösségként ott a nextlab.hu, illetve az aether, mint építésziroda, itthon is publikál a szakmai lapokban (pl. magyar építőművészet, octogon, epiteszforum.hu, hg.hu. Bár az is igaz, hogy a BME építész karra előadni meg csak egy Holland hívott meg egyszer, Európában meg mar vagy 20 egyetemen voltam... ), információs tér tervezés terén itthon pl. Kangyal Andras is globális tudással bír. Ezek számomra inkább fragmentumok, de fontosak. A teljes képért tényleg utazni kell, de ugye ez a kép az, amely sosem teljes.

Harmadik helyezést értél el a tavalyi „Szeretem Budapestet” pályázaton, az Autóssétány ötletével. Úgy tűnik, mintha a pályázat óta a budapestiek lassan ébredeznének, az embereket kezdi érdekelni, milyen városban laknak. Mi is gyakran kapunk hírt különféle civil kezdeményezésekről. Mit gondolsz Budapestről? Megvalósulnak valaha a pályázatban látott merész tervek?

 Azt a tervet hárman készítettük, Pozna Anita (aether) és Kangyal Andras voltak meg a csapatban. Persze örülnék, ha az általunk felvetett gondolatokkal lehetne komolyabban foglalkozni, de mindemellett szerintem a pályázatnak más szerepe volt. Víziókat, pozitív jövőképet adott a városlakóknak, magunknak. Mert nagyon negatív az a hozzáállás, hogy a Budapestről folyó diskurzus csakis a hibák javításáról szól. Akkor sosem lépünk túl a hibákon. Az ilyen pályázatok szabad légköre lehetőséget ad arra, hogy varosunk identitását, önkepét gazdagítsuk. (mert az ilyen tervek az önkép részévé válnak, az építesz szakma hatalmi illúziója okán) szerintem ez sikerült, és ennek nagyon örülök. nem mondom, hogy lehetetlen amit terveztünk, csak nem valószínű, hogy hamar megépül :)

Valahol olvastuk, hogy a Föld hamarosan vagy elpusztul egy harmadik világháborúban, vagy sosem látott módon környezettudatossá válik, alternatív energiaforrások, új mérnöki ötletek, csúcstechnológiával vegyített biokor kezdődik. Te melyikben hiszel?

Nagyon szeretném ha tudnám a választ erre a kérdésre, de sajnos nem tudom. Fajunk az ember túl sikeres, kétségtelen, és bár nagyon ellenálló, össze tudja törni a környezetét könnyen, és ilyen léptekben nem ura önmagának. (Buckminster Fuller szép kifejezése volt: Spaceship Earth. Egy hajó a világűrben, az el tud süllyedni, ha nem vigyázunk rá. De ha már negatív víziókról van szó, bemutatnám a számomra legnegatívabbat Manuel de Landa - tól: az emberi faj szerepe az, hogy a Földön élő másik, sokkal erősebb fajt szolgálja, mert annak nincs reprodukciós készsége: ez pedig a fegyver - bármiféle emberi kontroll nélkül fejlődik, környezetére reagálva, szédületes ütemben. Evolúciós értelemben nagyon sok faj-szerű tulajdonsága van.... csak megújulni nem tud, ehhez használja az embereket. No ebben, azért szeretnek nem hinni. + Az aether alkotóközösség legújabb projktje