
Breaking news: Három egykori osztálytársát
perli összesen 160.000 dollárra a kanadai Ghyslain Raza, vagyis Star Wars Kid, amiért 2003-ban engedélye nélkül internetre tették a közismert felvételt. A per kitűzött
időpontja 2006 Április 10, hétfő.
Újszülött olvasóink kedvéért idézzük fel a történteket: A harcművészeti oktatófilmet maga Raza készítette a Trois Rivieres-i gimnázium tévéstúdiójában, egy magányos hétköznap délután, és nyilván nem sejette, hogy néhány hónappal később az egész galaxis rajta röhög majd. Star Wars Kid ugyanis a stúdióban hagyta a szalagot, amit az egyik osztálytárs megtalált, lejátszóba helyezett, majd miután a haverokkal könnyesre nevették magukat, megosztották a file-t a Kazaa hálózatán.
A többi már történelem. Kanada válasza
Uhrin Benedekre két héten belül megérkezett a világ összes országába a wikipedia
vonatkozó bejegyzése szerint. Átiratok, paródiák és effektekkel turbózott változatok készültek (állítólag a Raven Software munkatársa, Bryan Dube keze alatt), flashjátékok, videoklippek és montázsok árasztották el az internetet. A júzerek gyűjtéseket szerveztek, iPodot vettek szerencsétlen fiúnak, aláírások százezreivel bombázták George Lucas-t, vegye be Kid-et az Episode III forgatókönyvébe. A VidFan humorportál nemrég
minden idők legnagyobb viral videojának választotta SWK filmjét.
A vádirat szerint
Ghyslain Raza összeomlott a globális nyomás alatt. Otthagyta az iskolát és a helyi pszichiátriai intézet magántanulójaként érettségizett. Ügyvédje szerint súlyosbító körülmény, hogy az eljárásban felhasznált chatkivonatok bizonyítják: az alperesek semmiféle megbánást sem tanusítottak az ügyben.
+ Nézze meg az eredeti Star Wars Kid videot!