Szivarkommunizmus Kubában

cuba
"Fogyasztás és lakáskultúra Magyarországon a hetvenes években" címmel készített nagyszabású tanulmányt S. Nagy Katalin a kilencvenes évek elején. A szociológus munkatársaival sok ezer otthonban rögzítette a magyar családok lakberendezési szokásait, különös tekintettel a tévékészülékek elhelyezésére, díszítésére, a mindennapi életben betöltött szerepére, az eredmények alapján pedig mindenféle fontos következtetéseket vont le, helyezett dimenzióba. "A korszakot, igen találóan, gulyáskommunizmusnak és frizsiderszocializmusnak nevezték – hiszen a hatvanas években, amikor a fő fogyasztási cikk az étel volt, csaknem mindenki jóllakhatott, míg a hetvenes években, melyre a lakberendezési tárgyak fogyasztása volt jellemző, csaknem mindenki vásárolhatott frizsidert, televíziót, és fölhalmozhatott dísztárgygyűjteményt. E termelői-fogyasztói mentalitás kialakulásának folyamatát számos szerző – köztük Juhász Pál, Manchin Róbert és Szelényi Iván – “szocialista polgárosodásnak” nevezi. A folyamat hátterében a második gazdaság felfutása áll, melynek köszönhetően megteremtődött annak lehetősége, hogy a korábban csak ipari vagy mezőgazdasági keresők – legálisan vagy feketén – részidős vállalkozókká váljanak." Filmművészet alapú ismereteink a kubai mindennapokról kontextusba helyezés után érdekes, objektív élményelemekkel toldozhatók.

razo | 2006.02.03. 08:12 | link | Komment | Megosztom

h i r d e t é s
CriticalMass 2008.04.20.

Pazar Cuccok

Turulmeme

Houston, we have a problem.

Mindennapi Betevő

  • Parkour ujjakkal

    Emlékeztek a Hermés fingerboardos videójára? Ez valami egészen hasonló, azzal a különbséggel, hogy ez fingerboard helyett parkour ihletésű és valamivel burkoltan brandingelt videó...

Elit Alice

  • Truth Carved in Wood

      I couldn’t have found a more relevant thing to post. It is my birthday tomorrow, and well, I can surely say now that… Thank you, Ben Johnston. (source: fubiz.net) Related posts: Use-Thing...

Follow on


http://www.twitterbuttons.com
Creative Commons Licenc

Támogasson minket!