Sejtette Ön, hogy a világ legolvasottabb blogja, a BoingBoing egy elektromos roller feltalálásának köszönheti sikerét? Kíváncsi az internet jövőjére? Érdekli, hogyan változtatja meg gyökeresen a globális gazdaságot a Web 2.0 néven ismert világméretű információs remixverseny? Cory Doctorow, író, újságíró, a Wired magazin munkatársa, a BoingBoing társszerkesztője Bécsben adott exkluzív interjút a Kultplaynek. A Yale egyetemen rendszeresen oktató szerző úgy látja: már javában fújódik az új, vastag falú .com lufi melyben olyan konzorciumok jelennek meg, amelyek a kutatási, hírszerzési feladatokat kiosztják egymás között, hasonlóan a Wikipédia enciklopédia működéséhez. Az új üzleti modell a kizárólagos jogok hiányára, a megosztás, együttműködés, és kollaboráció normáira épül. A hiperaktív copyright-aktivista Doctorow szerint a Forbes gazdasági magazinban megjelent, bloggyalázó cikk szerzője egy ökör, a blogok szerepe pedig elsősorban az, hogy betöltsék azt a fontos társadalmi szerepet, amelyet az újságok betöltenek, miután utóbbiak a hirdetők pénzének távoztával kihalnak.

- Rengeteg dologgal foglalkozol, tudományos-fantasztikus író vagy és újságíró, egyetemen oktatsz, aktivista vagy, de leginkább BoingBoingból ismernek, amely a Föld legnépszerűbb blogja.

Cory Doctorow:- Bizonyos mérések szerint... Nem tudom. A legnépszerűbb egy erős kifejezés, inkább azt gondolom miránk mutat a legtöbb link.

- Honnan jött ez az egész?

C.D.:- A történet úgy van, hogy az egyik szerkesztő, a BoingBoing egyik alapítója Mark Frauenfelder. Mark és felesége Carla egy BoingBoing című nyomtatott magazint szerettek volna kiadni, de az üzlet megbukott, mert a terjesztőjük csődöt jelentett és megtartotta az összes pénzt az összes magazinnal együtt. Így hát Mark tovább lépett és a Wired szerkesztője lett, írt az Industry Standardnak, a Popnak, a Red Herringnek, a Business 2.0-nak, és így tovább. Ez jövedelmező volt, de Mark nem élvezte. Amikor tehát a Blogger megjelent, arra gondolt, hogy kipróbálja a szoftvert és megcsinálja a BoingBoingot blognak.

Azután volt ez a nagy tech sztori Amerikában, azt hiszem négy éve, amikor egy híres feltaláló, Dean Kamen feltalált valamit, amiről senki sem tudta mi az. Annyit lehetett tudni, hogy Dean Kamennek van egy találmánya és az a kódneve, hogy Ginger. Mindenfélét gondoltak, hogy a Ginger egy légpárnás autó, meg ilyesmiket.

Mark fogta magát és átnézte az akkori szabadalmi kérvényeket, meg hogy ki adta be. Megtalálta a dolgot és kitette a képét a BoingBoingra. Ez volt a Segway. A CNN aznap este adott egy beszámolót a Segwayről és a BoingBoingot mutatták, Marknak pedig aznap negyven helyett hirtelen hatezer olvasója lett és úgy döntött, hogy megpróbálja elérni, hogy másnap is visszajöjjenek az oldalra. Ugyanakkor volt egy bökkenő, hogy épp akkor vakációzni készült, ezért megkért, hogy ugorjak be amíg vakációzik, én pedig beugrottam pár hétre. Amikor visszatért azt mondta, hogy jó munkát végeztem és megkérdezte, hogy maradnék-e, szóval így kerültem a BoingBoinghoz.

- Mi tette a BoingBoingot a legolvasottabb bloggá?

C.D.:- Szerintem nem a legolvasottabb, hanem a legtöbbet linkelt. Nos van pár dolog. Clay Shirky és mások írtak erről. Ez az erő-törvény eloszlás fogalma: mivel azokat az oldalak, amelyekre rengeteg link mutat, könnyebb megtalálni, ezért több linket kapnak, tehát a gazdagabb még gazdagabb lesz. Valami ilyesmi lehet, régebb óta létezünk. Van két további ok is, ami nem függ össze az erő-törvénnyel. Az egyik hogy eléggé jó és érdekes dolgokat tálalunk. A másik, hogy leíró jelleggel írunk a dolgokról. Egy csomó blogger elköveti a hibát, hogy okos próbál lenni, ahelyett, hogy leíró volna. Minden jól működő kommunikációban benne van egyfajta szolgáltatási étosz. Az pedig úgy kezdődik, hogy megmondod az embereknek, hogy mit akarsz mondani, világossá teszed, hogy mit próbálsz közölni. A legtöbb blogban ilyeneket látsz, hogy a cím az "Jaj Istenem!", a szöveg pedig, hogy "Nem hiszem el", meg van egy link. Számomra ez a kanonikus rossz blog poszt.

Úgy érzem, hogy sokkal több információ van, mint amennyit elképzelhetően elfogyaszthatok, ezért szükségem van egy szűrőre. Az első szűrő pedig az, hogy ha nincs elég jó elképzelésem arról, hogy hova tartok, nem törődöm vele, mert az élet rövid. Túl rövid az élet ahhoz, hogy olyan linkre kattints, amiről nem tudod, hogy hova mutat. Ha viszont olyan embereid vannak, akik világosan leírják, hogy hova mutat a link, ez a szolgáltató étosz jó eséllyel sikerre vihet. Tehát szerintem a jó linkek választása és alapos leírása a kombináció, ami a BoingBoingot sikeressé teszi.

- Elnézést, most egyszerre több kérdés következik. Mit gondolsz a Forbes-cikkről, ennyire komoly lenne a helyzet? Ezzel összefüggésben, mi az a Web 2.0, miben különbözik az 1.0-tól, vagy ez már a kapitalizmus 2.0?

C.D.:- A Forbes-cikk esetében meg kell különböztetni a cikk írójának indítékait a kiadó indítékaitól. A kiadó azért publikálta, mert az volt a megérzése, hogy ez majd több figyelmet vonz, ami több olvasót hoz nekik, ami növeli a hirdetési bevételeket és a profilt. Viszont a cikk írója halálosan komolyan gondolta a dolgot és szerintem azért írta, mert egy ökör. Akkora ökör, hogy szerintem ezt bőgőmasina kapitalizmusnak fogom nevezni.

Nem vagyok éppen a kapitalizmus ellensége, de szerintem egy működő piacnak az is része, hogy ha vannak cégek, akik rosszat tesznek, azt az embereknek meg kell tudniuk, hogy szabadon választhassanak versengő cégek közül, amelyek jobb dolgokat művelnek. A bőgőmasina kapitalisták azt mondják: ne csak szabad legyen pénzt csinálnunk, de abból is szabad legyen pénzt csinálnunk, hogy az emberek nem tudják, hogy rosszat tettünk vagy hogy a termékeink nem valami jók. Ez viszont nem kapitalizmus, hanem sztálinizmus.

Ami a Web 2.0-t illeti, vissza kell mennünk egy kicsit. Az internetet tudósok fejlesztették ki és nem ügyvédek, vagy üzletemberek. A tudományos kommunikáció, a tudományos szellem közös munkára, együttműködésre épül. Egy magvas példa arra, hogy ez mennyire beépült az internet szövetébe: amikor válaszolsz egy emailre, vagy egy fórumba írsz, sérülnek a szerzői jogok, de ezt senki sem nevezi a szerzői jog megsértésének, mert a tudósok így beszélnek egymással. Együttműködnek, elbírálják a másik munkáját, megjegyzést fűznek hozzá, továbbfejlesztik. Ez a tudományos diskurzus módja. Olyan, mint amikor valakik megpróbálják kitalálni, hol vacsorázzanak, mondjuk az jön, hogy "vacsorázáshoz vezető csapásirányok", megnyomod a választ, aztán az első üzenetbe sor közé beírod, hogy "nem tetszik nekem az az étterem, hanem emez tetszik", meg hogy "nemtudomki vegetáriánus kap-e ott enni" és megnyomod a választ és így tovább. Ugyanez a módszer, amikor azt mondod "itt van kilenc végkövetkeztetés a kísérletemből" és "szerintem jól van" és "nem hiszem, hogy helyes módszertant alkalmaztál itt" vagy "hű, ez egészen váratlan".

A másik dolog a tudománnyal kapcsolatban, hogy információ megosztásán alapul, nem csak együttműködésen és a tudás megosztásán, ez a tudomány sarokköve. Ötszáz évig nem volt tudomány, hanem alkímia volt, amikor is megkíséreltek ólomból aranyat csinálni. Az volt a baj, hogy egy alkimista sem tette közzé az eredményeit. Minden alkimista magának kellett felfedezze, hogy a higany mérgező, ezért a kísérlet kimenetele senki javát sem szolgálhatta. Amikor a publikáció elkezdődött, megjelent a tudomány, ami sokkal hatalmasabb dolgokra képes, mint az ólom arannyá változtatása. A kísérletezés tudománnyá alakítása sokkal értékesebb volt a társadalom és gyakorlói számára.

Szóval a tudósok megmérgezték az internetet ezzel a tudásmegosztás étosszal és ez látható a web struktúrájában, ahol belinkelhetlek és te is belinkelhetsz engem, minden engedély nélkül, anélkül, hogy kizárhatnánk egymást. Ez nagyon tudományorientált. Voltak üzletemberek, akik ténylegesen kiakadtak ezen. Voltak ugye perek a mély linkeléssel kapcsolatban és Dániában nyertek is egy ilyen pert, amikor azt mondták, hogy nem linkelhetsz egy be egy oldalt engedély nélkül, ami elég nagy őrültség, mivel szögesen ellentmond a web szellemének.

A hálózat szelleme a kizárólagos jogok hiányára, a megosztás, együttműködés, és kollaboráció normáira épül. A Web 1.0 úgy épült, hogy közben szemben állt azok meglátásaival, akik a még web előtti világban csináltak pénzt, amikor még úgy gondolták, hogy a kizárólagosság vezet a jómódúvá váláshoz. Ha megnézed azokat, akik tartós vagyont alkottak az interneten, olyanokat találsz, akik a nyitottságot ragadták meg, nem pedig a kizárólagosságot. Gondoljunk az eBayre, amely egy nyitott piac, vagy az Amazon olvasói ismertetéseire. Ezek a sikeres szolgáltatások azért sikeresek, mert kollaboratívak és nyíltak. A Web 2.0 azok kereskedelmi és ipari gyakorlata, akik nem az intuícióik ellenében ragadják meg a nyitottságot, hanem az intuícióik miatt. Kezdettől fogva tudják, hogy a siker azon múlik, hogy az emberek hozzáférnek-e cuccodhoz és felhasználják-e, amikor jobb cuccot alkotnak, hogy valami tudományosat tegyenek vele, úgy ahogy a tudósok teszik a felvilágosodás óta. Ez tényleg hatalmas.

A Web 2.0 arról szól, hogy fogod az emberek információit, szolgáltatásait, weboldalait, akármit, és új információs szolgáltatásokat és weboldalakat készítesz belőlük, menet közben remixeled őket, aztán ők remixelnek téged, és így tovább. Ez teljesen koherens a piac ideológiájával és a piacellenes ideológiával is, ahogy vesszük; merőleges a piac témájára annyiban, hogy ez valójában az emberi fejlődés liberális demokratikus agendája. A liberális demokráciát centralizált vagy decentralizált gazdasági intézkedésekkel is művelhetsz.

Van olyan is, aki mindkettőt követi. Vannak tervek, amelyek azért sikeresek, mert adakozásból jöttek létre, vagy mert államilag pénzeltek, vagy azért sikeresek, mert tőkések pénzelik, egyre megy: sikeresek, mert előrelendítik a tudás megosztásának tudományos szellemét. A tudomány önmagában nem kapitalista vagy dekapitalista. Az ideologizált tudomány nem tudomány. Az olyan mint a liszenkóizmus vagy a bush-kiotói-szerződésizmus. Amikor ideológiával kevered a tudományt rossz tudományt kapsz és nem tudást.

- A Web 2.0 új megközelítést igényel a szerzői jogok és mindenféle dolog szempontjából, hogy fog hatni ez a vállalatokra és a vállalati gondolkodásra?

C.D.:- Azt gondolom mindig is voltak olyan vállalkozások, amelyek a nyíltságra és a közbirtok felhasználására épültek. Kedvenc példáim a csavarok. Ezek az egymással behelyettesíthető csavarok, amelyek összetartják a Powerbookomat. Ezeket kemény pragmatikus kapitalista entitások gyártják, amelyek gigantikus infrastrukturális befektetéseket eszközölnek és semennyi kizárólagosságuk nincsen. Olyan árut állítanak elő, amit bárki más előállíthat engedély vagy bármi nélkül. Ez nem új dolog a kapitalizmusban. Az árutermelés gigantikus üzletág. A krumpli - általában véve - felcserélhető termék. Nagyon nehéz kizárólagosságot szerezni krumpli vagy disznósajt terén. Erről szól a fertőtlenítőipar. A rizstermelés nem szocialista vállalkozás. A rizstermesztés, krumplitermesztés és csavargyártás valódi, nem szórakozós, erősen tőkés ipari iparágak.

- Szóval sokak gondolkodásának meg kell változnia a profitszerzéssel kapcsolatosan?

C.D.:- Ez úgy néz ki, mint egy ökoszisztéma. Tegyük fel, hogy van egy fajod. A fajon belül vannak nagy egyének és kicsi egyének. Vannak olyanok akik jól elvannak a hidegben és olyanok akik jól elvannak a melegben. Nagyon szőrös és kevésbé szőrös egyének. Egyének kevés melaninnal, egyének rengeteg melaninnal. Akkor megváltozik a klíma, hirtelen kevesebb ózon van és minél sötétebb a bőröd annál kisebb az esélye, hogy bőrrákot kapsz. Szóval a faj azért éli ezt túl, mert vannak a fajon belül olyan egyének, akik rendelkeznek azzal a génnel, ami a sikert eldöntő tényező az új környezetben. A vállalkozásoknál ugyanígy vannak olyanok, amelyek a nyíltságra épülnek és olyanok amelyek a kizárólagosságra. Aztán megváltozik a piac és azok a vállalkozások, amelyek kizárólagosságra épülnek kevesebb sikert aratnak, mint a nyíltságon alapulók. Ez nem jelenti azt, hogy mind kihalnak. Azt jelenti, hogy hirtelen felemelkednek a nyíltságon alapuló vállalkozások.

- Szóval alapjában véve mindenki mindent tud és nem következik forradalmi változás a szemléletben?

C.D.:- Azt gondolom, hogy a kizárólagosságra épülő üzletek kihalása és a nyíltságra épülő vállalkozások fellendülése várható. Nem fog örökké tartani, de lesznek sérültek, és új gondolkodásmódokkal találkozunk majd.

Az eszközök megváltoztatják az ember gondolkodását és az internet is egy eszköz, a nyíltság, tudásmegosztás és együttműködés eszköze. Használói gondolkodásában a nyíltság, a megosztás és a együttműködés alapértelmezetté válik és ez eléggé klassz dolog. Valóban forradalmi. De ez több forradalom körforgásának része. Ez nem egy váratlan forradalom.

- Ezek a forradalmi változások hogyan hatnak az újságírás szerepére, amikor a blogok, mint a BoingBoing is, gyorsabban és hatékonyabban kommunikálnak? Például az iraki háború idején, amikor a legfrissebb híreket blogokon keresztül lehetett elérni. Mennyiben változtatja meg az újságírás szabályait a blog?

C.D.:- Dan Gilmore fogta meg ezt a legjobban. Rámutatott, hogy a lapoknak hirdetésekre van szükségük, hogy gazdaságilag életképesek legyenek. Ha az internet jobb hirdetési rendszert ajánl, mint a lapok, a hirdetők pénze otthagyja a lapokat a Craigslistért, a Google-ért, és az eBayért. Amikor ez történik, újságot kiadni a régi módon nem lesz többé gazdaságilag életképes dolog, következésképp nem kell feltennünk a kérdést, hogy tényleg olyan jók-e a blogok, hogy az emberek nem olvasnak többé újságot?

Érdekesebb kérdés, hogy mit tehetnek a blogok azért, hogy betöltsék azt a fontos társadalmi szerepet, amelyet az újságok betöltenek, miután utóbbiak a hirdetők pénzének távoztával kihalnak.

Kezdjük a feltevéssel, hogy a lapok jó dolgok, amelyek értékes szolgáltatást végeznek. A blogok másfajta értékes szolgáltatást végeznek. Nem azt teszik, amit az újságok. Nem jók például oknyomozó újságírásban. Amikor oknyomozó újságírásba fognak, az eredmény véletlenszerűnek és megismételhetőnek tűnik, mivel nincs meg a módszer.

Dan azt próbálja kitalálni, hogyan lehet koherens és közérthető beszámolókat kihozni abból, amit a blogok művelnek, ami eseményekről szóló összefüggéstelen, de több szempontú beszámolók összerakását jelenti, ahol ezer ember ír ugyanarról az eseményről, különböző perspektívákból. Azon gondolkodik, hogyan segíthetné a közös munkát, hogy olyan oknyomozó sztori legyen belőle, ami azt tudja, amit az újságok tudnak: megdönteni egy korrupt rezsimet, megváltoztatni a világot.

Hasonló dolog történik a filmekkel. Ott azt mondják az emberek, hogy a szerzői jogok megváltozhatnak, vagy nem, de ha a szerzői jog megváltozik, akkor veszítünk a exkluzivitásból és hogy fogunk 200 millió dolláros költségvetést összehozni egy hollywoodi sikerfilmhez? Termel-e a film 200 milliót a szerzői jogok által? Ne tévesszük szem elől a tényt, hogy egy másik szórakoztatóipari ágazat, mégpedig a játékok, amelyek több óra szórakozást biztosítanak és fogyasztókból a befektetett dollárok arányában 150-200-szor több pénzt vasalnak ki, mint a filmek..

Ted Castronova közgazdász mostanában közölt egy cikket vagyis egy posztot arról, hogy ha egy film addig tartana mint egy játék, 14 milliárd dollárba kerülne az előállítása. Ha viszont ez a helyzet, azok akik azelőtt 20 milliót tettek egy konzorciumba, amely normális esetben a 200 milliós filmet készíttetné, ezután olyan konzorciumhoz fordulnak, amely egy 30 milliós játék készítésébe fektet, mert 10-20-szal jobb hozamot remélhetnek, mint egy filmnél.

Ha ez bekövetkezik, talán soha nem kell válaszolnunk a kérdésre, hogy vajon a Creative Commons helyettesítheti-e a filmek társadalmi szerepét, ami fontos szerep. Lehet, hogy soha nem kell válaszolnunk erre, mert lehet, hogy a filmek eltűnnek mielőtt eljutunk erre a pontra, mert már az összes befektetői pénz MMO-k (massive multiplayer online, online tömegszerepjáték - a ford.) gyártásába ment, vagy más nagy haszonnal kecsegtető szórakoztatásba.

- Megjósolnád, hogy hány év alatt fog ez bekövetkezni?

C.D.:- Azt nem tudom, de nem hiszem, hogy csak MMO-k lesznek, arra ugyanis mások már rámutattak, hogy van a filmek és az MMO-k között egy különbség. Az emberek jellemzően hat hónapig játszanak egy MMO-val vagy csak kettőig, miközben ha valaki nagyon szeret moziba járni, minden héten beül egy filmre. Szóval lehet, hogy a tétek kisebben, a hasznok nagyobbak, viszont több a vesztes.

Egyébként az egyik, amit Hollywood nagyon jól kitalált, az a kockázatkezelés. Ha megbukik a film, akkor hogyan lehet menteni a dolgot. Senki sem találta még fel az kockázatkezelést, egy 15-50 millió dollárért kifejlesztett online játékhoz. Mit tehetsz, ha az MMO bukik, hogyan tudod visszahozni a pénzt? Hol az MMO-k másodlagos piaca? Talán van valamiféle piac. A jóslatom, csak hasraütésre, hogy valaki majd körbejár és üzemen kívül helyezett MMO-kat kezd vásárolni. Biztos megvan, hogy amikor a World of Warcraft elindult, mindenki otthagyta a Star Warsot. A Star Warsból szellemváros lett. A Star Wars Galaxies most is ott hever, játszik még rajta pár hardcore arc.

Nyilvánvalóan vannak emberek, akik vagyont szereztek a játékokkal és nyilvánvalóan van egy csomó befektetés, ami valószínűleg nem veszett kárba. Talán van valahol egy diszkont, ami megvásárol egy MMO-t és olcsóbban üzemelteti a Sony Online-nál, miközben úgy árusíthatja, ahogyan a filmek végzik, a leárazott kosárban, 30 helyett 3 dolláros DVD-ként. Ha felfedezik a másodlagos piacokat és hogy miként lehet egy MMO kockázatát kezelni, látni fogjuk, ahogy mozog kezd a tőke. Nem tudom hány évbe telik, de ez egy kézenfekvő útvonalnak tűnik, szóval nem lepődnék meg, ha ebbe az irányba mennének a dolgok.

- Szó volt a nem váratlan forradalomról, a Web 2.0-ról, A Forbes blogokat támadó cikkéről. Az Electronic Frontier Foundation európai ügyeiért felelős koordinátora vagy. Mi az EFF szerepe ebben az egészben, mert ahogy a BoingBoingon olvastam pár napja, az EFF védelmébe vette a blogokat, miután a Forbes javaslatokat tett olvasóinak, hogyan támadják a blogokat.

C.D.:- Az EFF mindig is az internetes szólásszabadság rendíthetetlen védelmezője volt. Egyik alapítónk Mitch Kapor azt mondta, hogy az architektúra politika. Az internet formálja az emberek gondolkodását és ez politikában is jelentkezik. Az internet potenciálisan a szabad önkifejezés és minden ebből származó dolog hordozója. Szamizdat meg peresztrojka, az Amerikai forradalom, ezek mind a szabad szólás hagyományából jönnek. Az internet megnehezíti a szólásszabadság elnyomását, ami persze nem lehetetlen, ahogyan azt a Yahoo! által beköpött kínai újságírók megtapasztalhatták, amikor börtönbe kerültek, amiért szabadon beszéltek az interneten. Az egyik, ami az EFF-et aggasztja az, hogy miközben a szólásszabadság eszközei fejlődnek, egyre keményebbek lesznek azok, akik több mint ösztönös szükségét érzik, hogy elnyomják a szólásszabadságot. Azok az emberek le akarnak sújtani az internetes szólásra és ha képesek megtenni elveszítjük az internetes szólásszabadság vívmányait.

Így hát védelmünkbe vettük a bloggereket. FAQ-kat készítettünk nekik, amelyekből megismerhetik a jogaikat. Ez nagyon fontos. Nehéz tudni, hogy mit szabad, hogy a törvény jó oldalán állsz-e, ha senki sem magyarázza el neked a jogaidat. Ugyanakkor csomó ember van, akik fiktív törvényeket feltalálva, törvénysértésre hivatkozva fenyegetik a másikat, és hamis ügyvédi fenyegető levelet küldenek. Az EFF megvédett olyan bloggereket, akiket azért fenyegettek meg, mert szabadon szóltak az interneten, és továbbra is ezt fogja tenni. Rengeteg tájékoztató anyagot adunk ki.

- Mit gondolsz, beszélhetünk második dotkom robbanásról? A mostani nagyobb, megalapozottabb, mint az első?

C.D.:- Volt egy érdekes befektetési krízis az első robbanásban, ami úgy nézett ki, hogy a korai befektetők, akik nagyot kaszáltak az első körben, rengeteg pénzzel indultak a másodikban és a harmadikban. Ha egymilliárd dollárt akarsz befektetni, azt jókora darabokban fekteted be. Nem fektethetsz be egymillió dollárokat, mert túl sok időt emésztene fel, amíg minden egyes befektetésről kideríted, hogy jó vagy nem, ezért aztán jó nagy pénzeket fektetsz be. Ha egy kicsi, új vállalkozás vagy és egy rakás pénz ragad rád, az azt jelenti, hogy majdnem az összes részesedésedet el kell adnod, vagy úgy kell tenned, mintha a vállalkozás sokkal többet érne, mint valójában. Utóbbi esetben meg kell próbálnod elérni, hogy a vállalkozás érjen is annyit és a befektetés nyereséget termeljen, ami eléggé nehéz. Az, hogy túl hamar, túl sok pénzt kell termelni a mérsékelt, jó ötletet rossz ötletté változtatja. Vannak ötletek, amelyek jók, megérik a fáradságot, és elfogadható hozamot termelnek, miközben nem érnek fel nagyobb befektetéshez.

Az interneten az történt, hogy nagy befektetési tőkék jöttek létre, amelyek olyan cégekhez kerültek, amelyeket jó egymillió dolláros ötletre indítottak, és ragaszkodtak hozzá, hogy 10-15 milliós ötletről van szó. Ez ténylegesen tönkretette ezeket a vállalkozásokat, akik visszamaradtak a fejlődésben, szétestek. Az internet viszont egész biztosan jól hely információk felkutatásának költségeit tekintve, úgyhogy másodjára ezekkel a kisebb és agilisabb befektetésekkel találkozunk. Olyan konzorciumok jelennek meg, amelyek kisebb egyedi befektetéseket eszközölnek és a kutatási, hírszerzési feladatokat kiosztják egymás között, hasonló ahhoz, ahogy a Wikipédiánál történik, ahol kiterjesztették az enciklopédiaírás kutatási feladatait. Ez bölcsebb és életképesebb befektetéseket eredményez. Szóval egy második robbanás van, ami szerintem egy jobb robbanás.

Ami azt illeti elég nagy probléma, ha valakinek egy csomó pénze van. Nem vall nagy felelősségérzetre, ha egymilliárd dollárt teszel a bankba, mert az olyan mintha egyszerűen kiemelnéd a gazdaságból és begyömöszölnéd a matracodba. Ha egymilliárd dollárod van, azt kell tenned, amit Soros tesz. Meg kell találnod a módját, hogy szétküldd olyan helyekre, ahol jó célt szolgált és gyarapszik. Nehéz elérni, hogy az egymilliárd dollárod neked dolgozzon. Ha vezető vagy és egymilliárd alkalmazottad van, akik semmit sem tehetnek az engedélyed nélkül, soha nem jutsz az engedélyezés végére, és végül az alkalmazottak túlnyomó része tétlenül ücsörög. Ugyanerre a mintára, ha befektető vagy egymilliárd kidobható dollárral, igazán nehéz minden egyes dollárra utasítást ragasztani, hogy mivel foglalkozzon az adott pillanatban.

Cory Doctorow újságíró, író, szerzőijog-védő aktivista, fanatikus Disney rajongó, hiperaktív wireless inforobot. 1971. Július 17-én született Torontoban. Tizenhét évesen publikált először: Craphound című sf novelláját a Science Fiction Age című folyóirat jelentette meg. Azóta számos, zömmel tudományos fantasztikus regényt és novelláskötetet írt. Könyvei kivétel nélkül szabadon és ingyen hozzáférhetők blogján, a Creative Commons szerzői jogi licensz alapján. Vendégelőadó a Yale-en, annak ellenére, hogy hallgatóként összesen négy különféle egyetemről rúgták ki korábban. A Wired magazin munkatársa, a Popular Science és a Make magazinok rendszeres szerzője. Társszerkeszti a világ legolvasottabb blogját, a főként média, tech és modern művészet témakörökben posztokat gyűjtő Boing Boing-ot. Szabadidejében létrehozta az OpenCola szabad forráskódú P2P filecserélő rendszert, vezetőségi tagja több, a terület fejlesztésére létrehozott alapítványnak és szervezetnek. Cory a szabad internetes technológiák és az online szólásszabadság védelmére létrehozott jogvédő szervezet, az EFF európai ügyekért felelős koordinátora, a BBC Creative Archive projektjének lelkes népszerűsítője.