A
Nagy Testvér Díj magyar honlapja szerint a zsűri November 17-én, éjfél körül hozza nyilvánosságra a 2005-ös jelöltek névsorát. Beck Tamás, a díjátadás szervezője azonban már a délután folyamán elárulta a jelöltek névsorát.
A szabályok szerint jelölteknek egy teljes hónapjuk volt arra, hogy megtegyék ellenvetésüket. Az alábbi személyek és szervezetek a 17-i határidőig nem voltak elég meggyőzőek, vagy nem válaszoltak a megkeresésre:
Gyurcsány Ferenc: Magyarország miniszterelnökét a kormány "100 lépés" programjának telefonos népszerűsítéséért jelölték. A díjátadás szervezője a Kultplaynek hangsúlyozta: jogsértés nem történt, a miniszterelnök nem hívott titkosított számokat, legális adatbázist használt.
Somogyi Ferenc külügy, Lamperth Mónika belügy, Petrétei József igazságügy és Baráth Etele európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter: Közös jelölés a négy miniszternek, mert tartalmában támogaták a
biometrikus azonosító rendszerek bevezetését az EU-ban.
ASVA Audiovizuális Mûvek Szerzõi Jogait Védõ Közcélú Alapítvány: a szerzői jogok, a letöltés, a filecserélő rendszerek megítélésében tanusított
álláspontja miatt.
BKV, Aba Botond vezérigazgató: Az új Volvo buszok bekamerázása, és a metróhálózat kamerázottságának tervezett növelése miatt.
A Google: A meghívásos alapon működő
gmail levelező szolgáltatás adatkezelési nyilatkozata miatt. A jelölés szerint a cég deklaráltan sohasem törli a létrehozott postafiókok tartalmát, tehát a leveleket akkor is megtartja, ha a felhasználó megszünteti a postafiókját. A jelölés rámutat: mindez lehetőséget ad a Google-nak a felhasználók tipizálására, üzleti profilok készítésére.
Sztahanov meggyőzően értékeli a jelölést.
Lamperth Mónika: A
vagyonőr törvény miatt.
A budapesti Sportuszoda: A jelölés szerint indokolatlan kamerahasználat miatt az épületben és az udvaron.
A VII., a XIII., és a XVIII. kerület polgármesterei: Ebben az évben őket jelölték, amiért nagy mértékben támogatták a köztéri kamerák felszerelését.
Az EDP Land Kft.: A dolgozók email levelezésének monitorozása miatt.
A Hotel Liget: A szálloda hatvan napig tárolja azokat a felvételeket, melyeket az épületben elhelyezett számos kamera rögzít.
A Lidl szupermarketlánc: A
fejpánt botrány miatt: a menstruáló nőket így különböztették meg a multi egyes üzleteiben a többiektől.
A Medimpex Gyógyszer-nagykereskedelmi Kft.: A cég beléptető rendszere perc alapon számolja el a munkaidőt. A vállalat figyeli a dolgozók internetforgalmát és a használt szoftvereket is folyamatosan ellenőrzi.
Zsálecz Géza: A Pécsen élő kollégium-üzemeltető a helyi egyetemnek adja ki az épületet, melyben a jelölés szerint annyi kamerát helyezett el, amiennyi feltétlenül sérti a kollégium lakóinak magánélethez való jogát. A jelölés szerint az üzemeltető családjával együtt figyeli meg a PHD diákokat.
Bak Sándorné, Erzsébet: Az Országos Idegsebészeti Intézet dolgozója munkahelyén a főorvosi levelek kivételével minden hivatalos levelet felbont, a Nagy Testvér Díj megkeresésére azonban nem válaszolt.
A listát és a rövid indoklásokat Beck Tamás, a díjátadás szervezője bocsájtotta rendelkezésünkre. A Nagy Testvér Díj anonim internetes jelölési folyamata több, mint egy hónappal ezelőtt kezdődött. A szabályok szerint bárki jelölhető a díjra, aki a privacy, azaz a háborítatlan magánélethez való jog ellen a jelölő megítélése szerint vét. A Díj zsűriző bizottsága ekkor ajánlott levélben közli a jelölttel a jelölés tényét és az indoklást. A jelöltnek ezután egy teljes hónapja van arra, hogy megtegye ellenvetését. Amennyiben ez meggyőzi a hattagú zsűrit a jelölés érdemtelenségéről, a jelölt minden esetben lekerül a listáról.
A honlapon tehát várhatóan 17-e éjféltől olvasható a lista. A jelöltekre interneten lehet szavazni a következő hetekben. A Közönségszavazatok Díját végül November 24-én, a Szimpla kávézó pincéjében hozza nyilvánosságra a zsűri.
sztahanov 2005.11.17. 22:14:26
sztahanov 2005.11.19. 16:25:28
pooh 2005.11.19. 17:40:44
demokracia, rip rip hurra.
Laffite 2005.11.19. 22:31:37
kow 2005.11.20. 04:03:46
2. Ügyvédre nincs szükség feljelentéshez.
3. Alaptalan vádaskodás már van a BTK-ban :)
Peace
peppe 2005.11.20. 09:51:39
Pitybull 2005.11.20. 14:36:57
Most így olyan látszata van a dolognak, hogy a rossz gyakorlatot folytatók közül kipécéztek egyet... Talán a neve miatt, talán a tisztsége miatt, talán csak azért, mert gyönyörűen fel fogja kapni a témát a közmédia (mondjuk az éppen belelendülő választási kampány miatt)...
Pitybull 2005.11.20. 14:46:55
De ha csak a tizenhetedik eset után kezdünk el lármázni, akkor könnyen magkaphatjuk, hogy következetlenek és/vagy részrehajlóak vagyunk. Azaz csak magunkat járatjuk le.
Mikrobi 2005.11.20. 17:50:03
Zogu 2005.11.21. 12:27:53
TengerAce 2005.11.21. 15:17:58
Persze vannak túlzások is. Ezeket kellene lefaragni. Pl. a bekamerázásnak nyilván vannak határai, azonban a bűnelkövetők ellen véd, illetve elfogásukat megkönnyíti. A jól informáltságot a Google igenis a legjobban szolgálja. Aki nem akarja, hogy a levelezését hosszabb ideig tárolják, hát ne levelezzen a szerverükön keresztül. Nekem sincs G-mail fiókom.
Az az érzésem, hogy a "jogvédők" leginkább a bűnözők jogaiért állnak ki.
TengerAce 2005.11.21. 15:24:32
A komcsik csak leutánozták a találmányukat.
Most meg 100 ezer aktivistájuk fogja kideríteni, ki milyen pártállású, mi a véleménye a dolgokról. Ez is megérne Orbán Viktornak egy Nagy Testvér közönségdíjat. Mondjuk Gyurcsánnyal megoszva.
Hölgyeim és Uraim!
Az elfogultságokat, gyűlölködést, vádaskodást kéretik a ruhatárban leadni!
kivancsi 2005.11.25. 01:15:48
majkl 2011.06.26. 16:19:56