A szabadon hozzáférhető, internet alapú technológiák védelmére idejekorán, 1990-ben létrejött
EFF kiterjesztette védőszárnyit a blogokra is. A megavállalatok ellen is
sikerrel pereskedő, számos precedens értékű győzelmet magáénak tudó nonprofit szervezet ugyanis úgy látja: a szabadon felhasználható internetes és egyéb hálózati technológiák egyre nagyobb veszélyben vannak. A személyes emailek közti hatósági kutakodás, a copyright, és egyéb szerzői jogok felhasználása egy-egy forrás elhallgattatására, a hátrányos piaci megkülönböztetés ugyanis a szervezet szerint tűrhetetlen mértékben elharapódzott. Gyanítjuk: a lépésnek köze lehet a Forbes magazin elhíresült blogellenes
kirohanásához is. A magazin ugyanis éppen az EFF által legveszélyesebbnek nevezett jogi és gazdasági támadásokat ajánlotta melegen olvasóinak novemberi számának vezető anyagában.
Az egyelőre amerikai prototípusként prosperáló civil jogvédő alapítványhoz a bejelentést követően azonnal csatlakozott a komplett
Gawker galaxis, a
Boing Boing, és a legnevesebb
én-blogok is. A védelmi rendszer tagjai a képen látható, sidebarban elhelyezhtő giffel jelzik hovatartozásukat. Az EFF filozófiája szerint a blogok fölé kiterjesztett védőháló hozzájárul majd ahhoz, hogy a "szabad technológiák, melyek átalakítják a társadalmakat és megerősítenek bennünket fogyasztói, állampolgári, közszereplői, megszólalói minőségünkben" továbbra is mindenki számára hozzáférhetőek legyenek.
Kérdésünk: Vajon-e szükség volna Magyarországon is hasonló alapítványra?