BÖF - kapukat nyitnának

bofÉletünkben nem voltunk még emlékezetes fővárosi tömegrendezvényen, nem számítva idén márciusban a kutyaszar-szippantó gépek ünnepélyes átadását a Nagymező utcában, ezért kimondott érdeklődéssel várjuk a tegnapelőttől több mint egy héten át tartó Őszi Fesztivál eseményeit. A programfüzet tüzetes vizsgálata után kijelenthetjük: az eseménysorozatot egy betrippezett keresztespók következetességével átszövő design hét [Design Hét]-re érdemes majd elsősorban odafigyelni, számos múzeumban és kállítóteremben lehet majd furcsa formájú rollereket és porszívókat csodálni, tapasztalt IKEA-látogatók legnagyobb örömére. A szervezők láthatóan megpróbálták 2.0-ás verzióra updatelni a hagyományos rendezvénysorozatot, ám nekünk úgy tűnik, hogy a törekvés leginkább a valóban zseniális arculatváltásban merül ki. A programok ugyanis számosak, ám valamiért nem annyira érdekesek. Lesz azért néhány finomság: az Iparművészeti Egyetem és Múzeum gondozásában végzős iparos divatbemutatót tartanak, kiállítják a Magyar Formatervezés Díj 2005 győztes darabjait, meg lesz kés-kiállítás, design túra és fényhangulat, hogy oda ne rohanjunk. A táncművészeti iskolák találkozója, vagy a 70 éves észt zeneszerző, Arvo Part kamarakórussal súlyosbított köszöntése azonban sajnos nem olyan események, melyek rábírnák az embert, hogy szabadidejét ne tüntetőleg otthon töltse inkább, zselés gyertyaviasz-nyomogatással. A Kultplay azonban drukkol: ilyen manifesto birtokában minden lehetséges.
"Hanyatló az a civilizáció, mely nagyobb jelentőséget tulajdonít emlékezetének, mint a jövőjének." - mondta Pierre Boulez 30 évvel ezelőtt. Mielőtt igazat adva a "mesternek" a Dunának mennénk, álljunk meg egy pillanatra, lehetőleg Budapesten, október második felében. Évek óta ekkortájt a kortárs művészetek teszik magukévá a várost a BUDAPESTI ŐSZI FESZTIVÁL [BØF] keretében. A fesztivált 1992-ben hozta létre a Fővárosi Önkormányzat, 2003-tól Kovalik Balázs vette át a gyeplőjét. A megújult BØF megőrizte profiljának átfogó jellegét, de a művészek és a közönség közötti közvetítés újfajta, kreatív és kezdeményező szereplőjévé lépett elő, új kapukat nyitott a fiatalabbak felé, René Margit grafikus pedig egy sikeres plasztikai műtét során megújította a BØF arculatát. Ma már világviszonylatban is jelentős produkciók igazítják ősbemutatójukat a BØF idejére, s ahogy 2004-ben a Zeneakadémia zeneszerzős hallgatóit sikerült bevonni a város művészeti vérkeringésébe, a BØF tervei szerint a többi művészeti egyetem hallgatói sem kerülik el sorsukat. Élő művészettel élővé tenni a várost - így foglalható össze a BØF credója. És ha 10 év múlva erre jár a 90 éves Pierre Boulez, remélhetőleg elégedetten biccent majd, látván, hogy a 2015-ös BØF egy mindinkább élő civilizáció rangos fesztiváljává lett." - A fesztivál honlapjáról.

razo | 2005.10.17. 12:07 | link | 1 komment | Megosztom

kubla kán 2005.10.17. 12:42:34

a sajtaj legalabbis emlekezetes volt, allitolag demszky a fogaival zongorazta el a furelizt.

h i r d e t é s
CriticalMass 2008.04.20.

Pazar Cuccok

Turulmeme

Houston, we have a problem.

Mindennapi Betevő

  • Parkour ujjakkal

    Emlékeztek a Hermés fingerboardos videójára? Ez valami egészen hasonló, azzal a különbséggel, hogy ez fingerboard helyett parkour ihletésű és valamivel burkoltan brandingelt videó...

Elit Alice

  • Truth Carved in Wood

      I couldn’t have found a more relevant thing to post. It is my birthday tomorrow, and well, I can surely say now that… Thank you, Ben Johnston. (source: fubiz.net) Related posts: Use-Thing...

Follow on


http://www.twitterbuttons.com
Creative Commons Licenc

Támogasson minket!