A Szovjetúnió széthullásakor, 1990-ben, apja tanácsára Wladimir Kaminer otthagyja Moszkvát, és a berlini fal leomlásával gyakorlatilag egy időben, az évtized első nagy emigrációs hullámának hátán, egyetlen jó öltönyében és súlyosan másnaposan megérkezik a német fővárosba. Kaminer orosz zsidóként azonnal letelepedési engedélyt kap, hiszen az NDK jóvá akarja tenni, hogy korábban egyetlen fillérrel sem járult hozzá a háborús jóvátételhez.

"Ahonnan én jöttem, ott élhetetlen az élet. Úgy fúj a szél, és oly rossz a közlekedés, hogy bármi tervet irdatlanul nehéz véghezvinni. Az ember már tizennégy éves korára kibírhatatlanul elfárad, és legfeljebb negyvenöt évesen lesz alkalma úgy istenigazából kipihenni magát. Sűrűn előfordul, hogy valaki leugrik vásárolni és többé nem jön vissza, vagy az ember nekiül regényt írni, és a kétezredik oldalnál döbben rá, milyen zavaros lett az egész, ezért újra nekiveselkedik. Időtlen ott az élet, és legfőbb vívmányaihoz tartozik, hogy az ember a saját ágyában halhat meg."

Lerobbant volt Stasi-lakások még lerobbantabb punk, világcsavargó, képzőművész foglalóit a második világháború utáni történelem egyik legizgalmasabb időszakában, a történések ütőerénél, az újraegyesülő német fővárosban mutatja meg a szerző rendkívül élvezetes stílusú, gyakorlatilag összegyűjtött postokból álló könyvében, miközben mindent megtudunk az otthonragadtak életéről, a hardcore barakkok tizentöt évvel ezelőtti világáról is. A szereplők valódiak, mégis, a történet tudatosan meseszerű, olyan, mint az orosz barnamedve: kedves és vidám, mégis irtó nagyot üt, ha kell. A kiadó Ulpius-ház a következő sületlenségeket írja ajánlójában: "párját ritkító összművészeti termék, amellyel Kaminer amolyan író-lemezlovasként megtáncoltatja hallgatóságát, lazán kipörgeti a számokat, kitűnően válogat, hogy aztán a műsor végén lihegve, de állva tapsoljuk vissza (Ocseny Haraso!)"